Istoric (maghiară)
HODOS – BODROG-I SZENT KOLOSTOR (Rövid történeti leírás)
A Hodos – Bodrogi kolostor hazánk egyik legrégebbi szerzetesi intézménye. Arad várostól 15 km távolságra fekszik, a Maros alsó szakaszán.
Egy régi helyi hagyomány szerint a kolostort a környékbeli hívők alapították. A hagyomány vallja, hogy egy pásztor csordájából az egyik bika a Csodatévő Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló szentképet túrta ki egy földbucka alól, és azon a helyen, ahol a szentképet megtalálták, építették meg a kolostort.
A hagyomány adatainak megerősítése végett, a kolostor templomában ma is őrzik a bika fejét, amely a szentképre rátalált, valamint a Csodatévő Szűz Mária szentképet.
Dokumentumok és történeti bizonyítékok
A kolostor létezését igazoló első dokumentum 1177-ből való. Egyes helyi történészek szerint már a XI. században léteztek Hodos – Bodrogon „görög szerzetesek” (ortodoxok). Egyéb dokumentumok 1213-ból, 1233-ból, 1278-ból és 1293-ból származnak, a Hodos elnevezés különböző változataival. 1446-ban a Bodrog elnevezés általános lett, és 1784-től együtt jelenik meg a Hodos-Bodrog.
A jelenlegi templom
A templom a XIV. század második feléből származik, trikónikus, bizánci stílusban épült, román kőből és téglából. A belső teret Nicodim Diacon festő „a fresco” stílusú festményei díszítik 1658-ból. Restaurációk történtek 1938-1940 között At. Damian és C. Cenan festők által, valamint 2009-2010-ben Adriana Scarlatescu és Marius Oprea restaurátorok által. A bútorokat és az ikonosztázt Ieronim Balintoni rendfőnök faragta 1940-ben.
Kívül a templom három oldalon van bevakolva, az északi fal maradt vakolatlan. Külső falmélyedésekkel van díszítve, egyeseket E. Profeta festő „a fresco” festményei díszítenek 1968-ból.
A XIX. század végén az északi falon még látható volt a „Hodos – egumen Mihail 1523”, a déli falon pedig egy mélyedésben feljegyezték 1776-ot az egyik restauráció évének. Az ajtók jelenlegi dombormű díszkeretét 1766-ban készítették, és két kőbe az egyenes apszis külső részén az alábbi feliratok láthatók: „Nicolae Ioanovici írtam ide 1742” és „Ioan Dregoevici, román pravoszláv”.
1790 és 1976 között a templomnak zárt pitvara is volt, melyet 2000-ben felújítottak.
Történelmi személyiségek
Az idők során számos személyiség járult hozzá a kolostor fennmaradásához: Sava Brancovici – 1607; Sofronie, Lipova és Gyula püspöke – 1651; Isaia Diacovici – 1690; Eugeniu de Savoya – 1716; Naum Râmniceanu szerzetes – 1788; Nicolae Iorga – 1906 és sokan mások.
Régi épületek és oktatás
A régi épületek közül még megőrizték a harangtornyot, a rendfőnöki épületet és az északi oldalon a fal egy részét. A XVIII. században a papnak készülő fiatal szerzetesek itt végezték gyakorlatukat, köztük Hodos-i Timotei – 1714, valamint Gheorghe és Vicentiu rendfőnökök. A szomszédos falvak parasztgyerekei itt tanultak írni és olvasni.
Gyűjtemények és felújítások
A kolostor értékes régi egyházművészeti gyűjteménnyel is rendelkezik. Az utóbbi években a teljes kolostori komplexum felújításra került, új belső részt, harangtornyot és kaput alakítottak ki. Jelenleg a kolostorban 25-en élnek.
Főapát
Protosinghel Grigorie Timis
